Elafonisi a rózsaszín csoda
Sokan tudjátok, és bizonyosan olvastátok is a blogunkat, amelyet év közben, egyéb okokból megszüntettünk. Ám úgy gondoltuk, hogy valamilyen formában mégis szeretnénk informatívak lenni. A nyári napok nézelődéssel, keresgéléssel teltek, és augusztus végére összeállt az ötlet, melyet megvalósítás követett. Reméljük, hogy Nektek is sok örömöt és információt tudunk közvetíteni, az újra induló blogunkkal.
Vágjunk is bele rögtön a közepébe. Irén lánya Viki, a nyári szünet után, ismét a szigeten szeretne tölteni egy hetet. Mi úgy gondoltuk, hogy bérelünk egy autót, így jut is marad is alapon, nézelődni és pihenni is lesz idő. Az autót három napra (81 euro), teljes biztosítással vettük ki (Volkswagen UP). Mivel Viki gépe este érkezett, így megbeszéltük a kölcsönzővel, hogy csak délután 5 és 6 óra között vennénk át az autót, amivel az este nyolc órára érkező repülőgéphez ki tudunk menni.
A chaniai repülőtérről lehet közvetlenül Rethimnoba is jönni, ez az előnye, a hátránya, hogy csak napi négy alkalommal közlekedik (7,3 euro). A másik alternatíva, hogy a repülőtérről, a Chania belvárosában található KTEL állomásra közlekedő busszal (2,3 euro), bebuszozik az utazó, majd az előbb említett központi állomásról óránként induló távolsági busszal utazik Rethimnoig (6,5 euro). Az út megközelítőleg 1 óra és 20 perc, természetesen forgalom függő.
Rethimnoba az általunk nézett/figyelt időjárás app, napos felhős időt mutatott, viszont Elafonisire napsütést jósolt. Így első autós utunkat ide terveztük. Az indulást fél nyolc és nyolc közé időzítettük, mert az őszi idő többször bebizonyította, ha 10 óra után, legkésőbb 11 óráig feloszlanak a felhők, akkor szép napos idő lesz a nap folyamán. Ha ez nem történik meg, akkor marad a borongós idő egész nap. Már az odafelé vezető úton láttuk, hogy rengeteg bérelt autó halad abba az irányba, amerre a mi úticélunk is található.
Az út 2/3-át a VOAK nevű úton tettük meg, ami kelet-nyugati irányban átszeli az északi oldalon a szigetet. Az útról tudni kell, hogy nagy részén egy sáv és egy leállósávból áll, no kérem a görögök ezt úgy használják, hogy a lassabban közlekedő félig lehúzódva halad, hogy a gyorsabban közlekedőket ne tartsa fel. A VOAK Rethimnotól nyugatra, amit most mi is használtunk, csak a városokat elkerülő szakaszain kétszer két sávos. Rethimnotól Heraklion felé csak egy sávon halad, kivéve az emelkedős részeken, ahol „kapaszkodó” sáv van. Heraklion után új építésű, már két sávos Hersonissosig. Ezután vannak kétszer két sávos részek elvétve, majd Agios Nikolaos után már csak szigorúan egy sávon tudunk közlekedni a sziget keleti csücskében található Vaiig.
Rethimnoból indulva, fél 11-re értünk a rózsaszín csodához. A vízátfolyáson átgyalogolva, a kis szigeten (aminek története van, az írás végén bővebben is írunk róla), táboroztunk le. Ám mindannyiunknak km hiánya volt, így nekivágtunk egy kis gyalogtúrának. Olvastuk, hogy 25-30 perces sétával egy nagyon szép part van, a neve Kendrodassos. És valóban kb. 30 percnyi séta és rengeteg fotó elkészítése után, elértük a kitűzött célt. Nem túlzás, ha azt mondjuk, hogy egy második Elafonisi tárul a szemünk elé. Telis tele kis öblökkel, homokos parttal. Ugyan nem rózsaszín a homok, hanem fehér, mint a Karib szigeteken, de bátran állítjuk, megéri a túrázást. Bár inkább cipőt ajánlunk, nem strandpapucsot (mi abban mentünk). A térképet nézve, van egy másik út, ahonnan az autót leparkolva, és kb. 600 métert sétálva lehet idejutni. Csabi, aki általában ősszel jön a szigetre több hetes kikapcsolódásra, idén autóval jött, kipróbálta az említett rövidebb utat. Irén és Viki letáboroztak, én tovább indultam strandpapucsos felfedező túrára. Az utat fekete-sárga csíkok jelzik a köveken, ahol túl messze van a következő felfestés, az élelmes túrázó, kis kavicsokat rakott útjelzőként egymásra. Szóval a jelzéseket követtem, de egyszer csak elkezdett távolodni a parttól, én pedig úgy döntöttem, visszatúrázom első körben Irénékhez. A part végig sziklák takarásában található kis öblöket tartogat, homokos altalajjal.
Általában a naturisták kedvelt helye ez, de nem feltétel a fürdőruha nélkülözése. Általában elmondható a hosszú partszakaszról, hogy a víz kristálytiszta és viszonylag lassan mélyülő homokos talajjal rendelkezik. Mintegy 2-3 órányi napozás, fürdés, felfedezés után, elkezdtük a visszatúrát, az eredetileg táborhelyként szolgáló partra. Visszafelé szintén a fekete-sárga festéseket keresve, aránylag gyorsan odaértünk a hátrahagyott napozókészletünkhöz. Mielőtt még elértük, vettünk némi elemózsiát, majd kellemesen elnyúlva a törülközőnkön, pár falatot ettünk. Ezután meghódítottuk a néhol térdig is érő kellemesen hűsítő vizet. Majd kipróbáltuk a napozást, de csak addig, amíg a fürdőruha megszáradt, mert lassan készülődtünk a hazafelé vezető útra. Az autónkhoz érve, meglepődve tapasztaltuk, hogy az összes parkolásra alkalmas hely foglalt. Egy szó, mint száz, megállapítottuk, hogy így október közepén is rengeteg a turista a szigeten, és mindenki kihasználja a jó időt.
Voltunk itt Elafonisin, az év minden szakában, és bátran állítjuk, a sziget egyik legszebb látványossága!
És akkor az említett kis sziget történelméről pár esemény:
1907 február 19-én Triestből indult 18 napos indiai útra az Imperatrix nevű osztrák hajó, melynek a fedélzetén 120 fő személyzet és 24 fő utas utazott. A hajó a február 21-ről 22-re virradóra megfeneklett a part menti zátonyokon. A zűrzavarban sok tengerész a vízbe esett és életét vesztette, de 12 embernek sikerült partot érnie, és a közelben található Chrysoskalitissa kolostor apátjaitól segítséget kérnie. A helyiek száraz ruhát és orvosi segítséget nyújtottak, az egyik matróz vállalkozott arra, hogy a hajótörés hírét Chania városba vigye, a mielőbbi segítség reményében. Az utat 15 óra alatt tette meg lóháton, és másnap már Chaniaban a helyi hivatal intézkedhetett a bajba jutott hajó kisegítésére. A mentésre orosz, francia, olasz, sőt a hajótársaság másik gőzöse is elindult a tragédia helyszínére. A gyors reagálás eredményeképpen 104 főt sikerült kimenteni. Ez az eset ismételten jelezte, hogy világítótornyot kell építeni a tragédiák elkerülése érdekében. A tornyot 1922-ben kezdték építeni, és két év kellett a teljes megvalósításhoz. Az akkori polgármester engedélyével az összes cédrust kivágták a szigeten az építkezéshez. Sajnos a világítótorony a II. világháborúban megsemmisült. A mai világítótorony fehér kovácsoltvasból van, 15 méter magas, és fehér fénnyel villog.
A krétai nép a több, mint 400 éves török uralom alatt, számtalanszor tett tanubizonyságot szabadságszeretetéről. Egy legenda szerint, 1824 húsvét napján, itt gyűlt őssze nők és gyermekek tömege, akiket a jón szigetekre akartak hajókkal szállítani, sajnos a török seregek áldozatai lettek. A feljegyzésekben az is olvasható, hogy a törökök a közelben álló Chrysoskalitissa kolostort is le akarták rombolni, azonban a szerzetesek, a kolostor bejáratánál található méhkaptárak ajtajait nyitva hagyták, így mentve meg a kolostort. A kicsit fentebb található Agia Irini templom állít emléket a tragédiának.
A homok rózsaszínű árnyalatát az itt élő rákok (Foraminifera) okozza. Páncéljukat, mely életük után itt marad, a víz és a kövek összezúzzák, ezzel szinezve a homokot.
Itt sok képpel Elafonisi és Kendrodassos
One Reply to “Elafonisi a rózsaszín csoda”