Spinalonga, a leprások szigete

Spinalonga kelet-Krétán található, Agios Nikolaostól 15 km-re, Plaka és Elounda városával szemben. Ezen bejegyzés előkészületei folyamán olvastam rengeteg cikket, amiből kiderült számomra, hogy a knossosi palota után a második helyen található Spinalonga a látogatottság terén. Megmondom őszintén, nem gondoltam volna. Mi Rethimnoból zarándokoltunk el, legalább 4 alkalommal, az évek során. Spinalonga szigetét hosszú és sajnos háborúkban bővelkedő története ellenére ma is a leprások szigeteként emlegetik. Spinalonga a minoszi időktől kezdve védelmet nyújtott az ókori Oloundanak, mai nevén Eloundanak. Virágzása a velenceiek idején teljesedett ki, akik átlátták Elounda értékét. Az öböl viszonylag sekély vizű, ezért a vízben sótárolókat építettek, ami akkoriban igen jövedelmező volt. Ezzel párhuzamosan a régió mezőgazdasági tevékenységeit is működtették, ezzel biztosítva egy még jövedelmezőbb gazdaságot. Ám ezekben az időkben a természetes kereskedelem nem volt jövedelmező, mert az elszaporodott kalóztámadások félelmet keltettek az emberekben. Ezért egy új és biztonságosabb erőd megépítésről döntött a krétai prefektus. Az új erődöt Giacomo Foscarini felügyelete és tervei alapján éptették, ekkortájt (1630) harmincöt ágyúval rendelkezett és leválasztották a félszigetről. A velenceiek a törökökkel folytatott háború alatt, miután 1669-ben elvesztették a mai Heraklion városát, mely 21 évig állta a török rohamokat, még mindig felügyeletük alatt tartották Spinalongát, Gramvousát és Soudát. Spinalongát 1715-ben egy megállapodás részeként adták át a törököknek. A spinalongai erődöt még harcok árán sem tudták bevenni a török seregek, ez az új erődöt megtervező Giacomo úr sikere volt.

„A törökök 1645-ben megszállták Krétát, és 2-3 év alatt meghódították annak jelentős részét. Heraklion akkori nevén Khandakas, 21 évig ellenállt az oszmán seregek rohamainak, az 1669-es elfoglalásáig. Spinalongát 60 évvel a török hódítások után sem tudták bevenni az oszmán seregek, megadta magát.”

A XIX. században főként kereskedők és tengerészek lakták a szigetet és ellenőrzésük alatt tartották az itt haladó földközi tengeri hajóutakat. A kis szigetet 1898-as krétai függetlenség kivívása után jórészt elhagyták, az utolsó török lakosok 1903-ban távoztak onnan. Miután az utolsó török lakos is távozott a kis szigetről, az akkori görög állam, a leprások elkülönítésére kisajátította a szigetet, ekkor 1903-at írtak. A leprásokat, vagy tudományos nevén Hansen kórban szenvedőket, ide szállították Krétáról, majd a későbbiekben a szárazföldről is. Kréta szigetén a mai napig őrzik a Meskina helységneveket, amik a hanzaniták (meskinák) tartózkodási helyeire utalt a városon kívül. A határozatot 1903-ban írták alá, amiben a kis szigetet kisajátítják,ám Kréta csak 1913-ban csatlakozott Görögországhoz. Ez időtájt a görög állam kis összegű támogatásokban részesítette az ide száműzött betegeket. Mivel azonban a sok háború , ami Görögországot sújtotta (macedón, balkáni, I. és II. világháború, majd a belpolitikai válság), ezek miatt nagyon kevés forrással rendelkezett. Ez kihatott a Hansen kórban szenvedőkre is, a járandóság, amit folyósítottak számukra, konkrétan a havi élelmiszerüket sem fedezte. Változást csak az 1930-as évtől tapasztalhattak, mert Spinalongára került egy joghallgató, név szerint Epaminondas Remoundakis, aki úgy gondolta, hogy ezeknek az embereknek is joguk van egy élhetőbb élethez, még ezen az elzárt szigeten is. Színházat, mozit hoztak létre, a házak falát fehérre meszelték. Megnyitották a szigetet körbe kerülő utat, takarítószolgálatot hoztak létre a külső területek tisztántartására. Az utcákon hangszórókból szólt a zene, köszönhetően az aggregátornak, amit a joghallgató fiatalember közbenjárása után kaptak. Ezen életkörülményeket javító intézkedések hatására, az itt élő emberek vigyáztak egymásra, saját kávézót, fodrászatot, sőt templomot is létrehoztak. Az emberek kapcsolatokat létesítettek, és születtek gyermekek, akik közül sokan úgy nőttek fel, hogy soha nem betegedtek meg. 1948 után a betegek száma csökkent, miután megtalálták a Hansen kór ellenszerét. A kórház 1957-ig maradt nyitva, az utolsó ember 1962-ben hagyta el a kis szigetet, Ő egy pap volt, és az ortodox hagyomány miatt maradt, miszerint egy eltemetett személyre 40 nap után, 6 hónap után, majd 1, 3 és 5 évvel a halála után szertartást tartanak. A papot Chrysantos Katsoulogiannakisnak hívták, és önként jelentkezett a szigetre papnak, annak ellenére, hogy nem szenvedett a betegségben. A második világháború alatt a németek ellátták ugyan Spinalongát, de helyőrséget nem mertek létrehozni. A kis sziget emiatt egy kicsit nagyobb szabadsággal volt megáldva, zavartalanul hallgathatták a londoni és kairói rádióadókat, ami a megszállt országokban szigorúan tilos volt.

„Spinalonga utcáin sétálva állj meg és tartsd vissza a lélegzetedet. A körülötted lévő kis házakból, egy anya, egy nővér gyászjelentésének vagy egy férj sóhajtásának visszhangja hallható. Hagyd, hogy két könnycsepp hulljon ki a szemedből és látni fogod a csillogó könnyek millióit, amelyek öntözték ezt az utat” Ep. Remoundakis

Victoria Hislop regénye A sziget is nagyban segített abban, hogy pontos képet kapjanak az olvasók a sziget életéről. Mi a regény elolvasása után jártunk a szigeten, egy teljesen más szemüvegen keresztül láttuk Spinalongát.

https://m.facebook.com/story.php?story_fbid=pfbid02mniTJVqkf6FbU77Zj732TH398FajTJ74X4dsc3JHyNLgBVsjkxvMqTX2HgtMExS5l&id=100063479323532

Heraklion és környéke 3.rész

A harmadik részben már 70-90 km-es távolságra merészkedünk a fővárostól. Konkrétan a déli oldalt vesszük célba, mert bizony itt is vannak gyönyörű partok és látnivaló is akad bőven. Nyugati irányból kelet felé haladva, a Matalától nem messze található Lentas az első hely, amit megnézünk. Ittlétünk alatt többször is jártunk ebben a kis már-már autentikus halászfaluban. A falut a Messara síkságtól keletre található Asterousia hegyvonulaton átkelve lehet megközelíteni.

Lentas fentről

Akik szeretik a szerpentineket, ebben a részben szinte minden helyre kanyargós út vezet. Lentas egy pár házas település, egy kis tiszta vízű, homokos kavicsos öböllel. Mielőtt leérnénk, a magaslatról egy fekvő oroszlánra hasonlító monumentális szikla amit láthatunk, pont olyan, mint a Lánc-hídat őrző oroszlánok, csak azok jóval kisebbek. A falu télen teljesen néptelen, ezt egy athéni motoros barátunk mesélte (itt van nyaralója), hogy egy évben muszájból lejött decemberben, és a faluban csak Ő volt. Az említett oroszlános sziklától, ha kelet felé nézünk, szintén van egy nagyobbacska szikla, ami viszont egy elefántra hasonlít.

Lentas a minoszi időkben gyógyforrásairól vált ismerté, maradványai most is láthatóak. A legenda szerint Kleopátra kedvelt nyaralóhelye volt, az oroszlános szikla története pedig, hogy az állatok királya vigyázta a fáraó testvérét, az egyiptomi uralkodónőt, és megkövült.

Következő állomásunk Tripiti beach. Lentasból nem lehet közvetlenül a parton menni, így ismét rengeteg kanyar után érünk Tripitire. Ide csak egy részen van betonút, kb. 4 km, ezután csak a földút, ami opció. Nem ajánlanám a bérelt autós megoldást, mert az út leginkább pickuppal járható. Viszont aki vállalkozik erre az útra, cserébe a parton szinte alig találunk embert, és egy tavernát, kicsit beljebb.

Tripiti beachről felfelé

https://m.facebook.com/story.php?story_fbid=pfbid05FBJgCuk21CY86wDbxANvu6QAUojvbNgupiC5NjSsbKBVf9R9bEji5GxEoRnGsAml&id=100063479323532

https://m.facebook.com/story.php?story_fbid=pfbid03Vir3vm7ZeQ8YTaVv9on7kbEuqmtUioLSTcTjJV5AbbRFSL3a17TnhxRaYWwaYKYl&id=100063479323532

A part kavicsos, a víz kristálytiszta, mint a déli oldalon mindenhol. Tovább haladunk keleti irányba, ami itt megint azt takarja, hogy közvetlenül a parton, nem lehet menni, mivel az itt húzódó törésvonal miatt a sziklák meredeken esnek a vízbe. Tehát ismét kerülővel lehet megközelíteni, a kinézett partot, bár ezek a kitérők is tartogatnak szép dolgokat, mint most is. Az Alba vízesést néztük meg, persze ottjártunkkor nem esett a víz, mint kiderült, csak a téli hónapokban látható. Mindenesetre én bemásztam, amig csak lehet, és találtam is kis vizet. A vízesés helyéről lehet látni a falut, ami a következő célpontunk. Trisz Ekklisias (három templom) szintén egy motorosok által kedvelt hely lehet, a sok-sok kanyar miatt. A part itt is kavicsos, a víz tiszta és viszonylag gyorsan mélyül. Néhány helyen meglepődve tapasztaltuk, hogy a víz hidegebb mint amilyenre számoltunk. Kellemes fürdőzős napunk után, indultunk vissza az ideiglenes szállásunkra. Összességében a déli partról elmondható, hogy autentikusabb, mint az északi oldala a szigetnek. Itt még elvétve lehet találni kis halászfalut, és a turisták is jóval kevesebben vannak jelen.

Tris Ekklisias

Kréta

Heraklion és környéke 2.rész

A második részben egy kicsit eltávolodunk a fővárostól, de még nem nagyon, csak úgy 30 és 40 km-re. Knossos, ami 16 km-re található déli irányban, megközelíthető a Heraklionból induló 2-es busszal is, az egyik legismertebb látványosság Krétán. Érdemes a nyári időszakban korán érkezni, mert árnyékban nem bővelkednek a minoszi palota maradványai. Innen déli irányba haladva, négy km-re található az ókori vizvezeték, melyet Francesco Morosini tervezett, és a XVII. században épült (Venetian aqueduct). 1628. április 25-én Szent Márk napján indították be, tizennégy hónap építkezés után.

Venetian aqueduct

https://m.facebook.com/story.php?story_fbid=pfbid02BnSWkbAZSAUj865STsS36cYBKCk7eeKeQ6X94XxDbg619fbSerTR9yeMvn3UWfAol&id=100063479323532

Tovább haladva dél felé, Archanesbe érünk, a város előtt jobbra felnézve, az éles szeműek láthatnak egy kő színházat, pár száz méterrel arrébb pedig egy ókori temetkezési hely is van, bár a terület kerítéssel védett, így csak kívülről lehet megnézni. Aki késztetést érez magában, a kerítés mellett el lehet sétálni, egy egy pontról be is láthatunk a kissé elhanyagolt területre. Archanes egy kb. ötezer fős település, a mellette található Juktas hegyről egészen pazar kilátás nyílik minden irányban.

https://m.facebook.com/story.php?story_fbid=pfbid0jDp9XZ7tvbXiH9kV8oUfnouAMKgQYK3AWTL2AdgqtYx7UNFjwBpYPuKrCDT6WW11l&id=100063479323532

https://fb.watch/iQpURTnm8X/

Epanosifi kertje

Még tovább haladva Archanesből déli irényba, található egy ókori szőlőprés, amely szintén a minoszi időkből maradt itt. Az út mellett lévő nagy barna tábla, sárga felirattal jelzi, hogy itt fordulj be. Egy makadám úton 200 métert kell megtenni a kapuig. Amikor mi mentünk, állt egy autó szorosan a kerítés mellett, de a kapu zárva volt. Már éppen azon voltunk, hogy megfordulunk, amikor a parkoló autóból kiszállt egy bácsi, aki komótosan odaballagott a bejárathoz és kitárta a kaput előttünk. A bácsi egyébként igen szófukar volt, konkrétan egy szó sem hagyta el a száját. Pedig elhihetitek, próbáltunk kommunikálni vele. A kis dombról meseszép látvány tárult elénk, a hegyekkel körülvett völgyre. Nem csodálkozunk, hogy egy ilyen helyre építették a présházat az ókoriak. Az ide vezető úton csekély forgalom van, ami azt eredményezi, hogy a csendet csak a madarak csicsergése töri meg. Pár km-rel arrébb, amikor elérjük a fő utat, és jobbra fordulunk, a fentebb említett völgy szélén haladunk, de csak néhány km-t, mert egy leágazásnál jobbra fordulva, kicsit emelkedve, megérkezünk a Iera Moni Agiou Georgiou Epanosifi kolostorhoz, amelyet ha erre járnátok, feltétlenül meg kell nézni.

https://m.facebook.com/story.php?story_fbid=pfbid0D1Ro3YeEJnmkgPaKcaShWV8XA6nkho9HvHMzJsezZi2vRvpcoWGuhZeD7cKrrGc7l&id=100063479323532

A kolostor már az 1600-as évek elején is létezett, erre a bizonyíték Miliará Mihail elveszettnek hitt sírja. A török hódoltság idején is virágzó helyként tartották számon, tudósok és szerzetesek működtettek itt iskolát és könyvtárat. A kolostorban ma találhatóak értékes ereklyék, evangéliumok, fából faragott keresztek, ezüst kelyhek az 1800-as évek közepéről.

Innen már a fővárost vesszük célba, bár egy kis kitérőt még teszünk. Visszafelé megnéztük Nikos Kazantzakis szülőházát Astrakoi-ban, amely ma múzeumként üzemel, sajnos rossz napot választottunk, zárva volt. Mielőtt végleg Heraklionba érnénk, van egy kolostor amit megnéztünk, nevezetesen az Agarathos Monastery-t, amely Zofóroi-tól nem messze található.

A minoszi szőlőprés

https://m.facebook.com/story.php?story_fbid=pfbid02S4Ffr3hLKJnfNcbEGRqLooGiCRYv5Rrskvrvn16cz3oTCEtxCWRRFpNpvbabqopGl&id=100063479323532

A ma bemutatott terület gazdag szőlőtermő vidék, ezáltal rengeteg borászat található itt, melyek időről-időre tartanak ingyenes rendezvényeket borkóstolással. A linkekre kattintva sok sok kép nyílik meg.

Heraklion Velencei erőd

Heraklion és környéke 1.rész

Most egy gyalogos túra keretében mutatjuk meg Heraklion városát, ami Görögország negyedik legnépesebb települése a maga kb. 170 ezer lakosával. Természetesen a fő látványosság, akik komppal érkeznek Krétára/Heraklionba, a velencei erőd, amit Kastello del Mólonak is hívnak, ezt látják meg először. Az erődben állandó kiállítással várják az érdeklődőket, érdemes megnézni! Vele szemben a parton a régi hajóépítők műhelyei és a szárazdokkok láthatóak.

A velencei erőd

Aki a mólón tovább sétálna, egészen kettő km-t tehet meg, a betonút végéről a reülőtér is látható! A reggeli órákban sokan sportolnak ezen a betoncsíkon, sok kerékpáros, mégtöbb futó és sétáló polgár választja ébresztőnek. A sétáló utca, ami szemben található a mólóval, itt található a híres Agios Titos bazilika, a Morosini kút, ami remek találkahely a helyieknek is, vagy majdnem szemben vele a velencei loggia épülete. Ha inkább a tengerparton gyalogosan megyünk nyugati irányba, elhaladunk a Natural History múzeum mellett, elérjük a régi városfal egyik végét. A helyenként 40 méter széles falon sétaút található, amelyen szinte az egész óvárost körbe tudjuk járni. Érdekes látványt nyújt „fentről” a város, láthatóan túlnőtte a várfalat, melyet a krétai emirátusok idejében építettek, amikor is Kréta iszlám fennhatóság alatt állt. A falról látható még a Zeus-hegy, amely hasonlít az isten arcára fekvő profilban. Séta közben a bástyákon kialakított parkokban lehet megpihenni, egy ilyen bástyán található Nikos Kazantzakis és felesége sírja. Ő írta: „Nem remélek semmit, Nem félek semmitől, szabad vagyok” Δεν ελπίζω τίποτα , δεν φοβάμαι τίποτα, είμαι Λευτέρος.

Nikos Kazantzakis sírja Heraklionban

Nikos Kazantzakis (1883-1957) görög költő, regényíró, filozófus, drámaíró, fordító, esszéíró, újságíró. Legismertebb regénye az 1946-ban megjelent Alexis Zorba élete és kora, melyből a híres film készült Zorba a görög címmel. 1883-ban amikor született Heraklionban, Kréta még nem tartozott a görög államhoz, mert az Oszmán Birodalom fennhatósága alatt állt. Kazantzakis 1926-ben ismerkedett meg második feleségével Eleni Samiouval, akivel 1945-ben házasodtak össze, a férfi haláláig segítette munkáját, elkísérte utazásaira és intézte üzleti ügyeit, 1957-ben bekövetkezett haláláig. Élete folyamán élt Párizsban, Berlinben, Olaszországban, Oroszországban, Spanyolországban, Cipruson, Egyiptomban, Csehszlovákiában de Kínában és Japánban is megfordult. Most a Herakliont körbeölelő várfal egyik bástyája a végső nyughelye feleségével együtt. Nézetei miatt az egyház nem engedte, hogy temetőben temessék el.

Erről a bástyáról mi az alatta található Lakka negyedbe sétáltunk be, mert elmondások alapján az itt található házak és kerítések falait festmények díszítik. És tényleg, kis túlzással, szinte nincs olyan házfal, kerítés amit ne díszítene valamilyen motívum.

A Lakka negyed

A negyed a lakosságcsere idején jött létre Heraklionban, és igen kitaláltátok, a bevándorlók lakhelyéül szolgált. Mára teljesen kicserélődött itt a lakosság, és pont ugyanolyan mint a város bármely része. https://m.facebook.com/story.php?story_fbid=pfbid02QwfSkQHTJ91chJRYBr2NTmVaZcotAQHS2cEV3tqUvVQ7wv3iRcsFJ7xqgiNV8e9Dl&id=100063479323532

A negyedből az Agios Minas templomnál jöttünk ki, mely 1862 és 1895 között épült görög ortodox bazilika és a már fentebb említett bástyáról is jól látható. Kis sétával ismét a belvárosban vagyunk, a Bembo kútnál, mely egy fej nélküli katonát ábrázol. Állítólag azért fej nélküli, mert így nem egy katonára asszociálunk az arc láttán, hanem az összes katonára gondolunk. Innen ismét a nyüzsgő belvárosban vagyunk, a szűk utcákkal, ahol a kirakatokat nézegetve kijuthatunk az Eleftherios Venizelosról elnevezett térre, ami szintén egy mindig nyüzsgő hely, kilátással a tengerre és a távolban a nagy komp kikötő is látható. Akik szeretik a nagy nyüzsgést és van idejük nyaralásuk alatt, keressék fel a fővárost, mert rengeteg látnivalóval szolgál. https://m.facebook.com/story.php?story_fbid=pfbid0kg7qqC6hYzU2WXFw5Wor1Vb62HEMLMnG5zfm49PiqZNa7DbXzZtwbA97jFrNf5DEl&id=375586439892368https://m.facebook.com/story.php?story_fbid=pfbid02s5sMRrKNHn18RU8M4aCrStURTACayU7TV3nLQ6FAWdwYXFPn5ab8RJhyZTV6LsPCl&id=375586439892368

A mai várost a szaracénok alapították 824-ben, akik a védelem szempontjából nagyon fontosnak tartották a várfal megépítését, mely ekkoriban önálló államként létezett Krétai Emirátusként. 1200 környékén a velenceiek vásárolták meg, a város ekkor indult fejlődésnek. A velencei uralom gazdaságilag és kulturálisan is nagy hatással volt a szigetre. A török terjeszkedés idején a város megerősítésén dolgoztak, ennek eredményeként építették a várfalat, mely helyenként 40 méter széles és hét bástya került kialakításra. Az Oszmán birodalom seregei 22 évnyi ostrom után vették be, az uralmuk alatt a várost Megalokasztronak hívták. A török uralom 1897-ben ért véget, előbb független krétai állam, majd 1913-tól a Görög Királyság részévé vált.

A türkizkék vizű Balos

Akik figyelemmel kísérik az oldalunkat, láthatják, hogy azért, mert késő ősz van, mi nem fejeztük be a felfedezést. Szerencsére az idő is kellemes, ami jó hír, mert régi restanciánkat dolgoztuk le. Balos bakancslistás hely volt számunkra és mumus is. Évekkel ezelőtt, amikor még csak nyaralni jártunk ide, bérelt autóval vágtunk neki, de a földút felénél, Irén nem érezte biztonságosnak az utat, és kiadta az utasítást, hogy forduljunk vissza, amit nehéz szívvel, de megtettünk. Két éve amikor a könyvünkhöz gyűjtöttük az anyagot, motorral indultunk el, ám ekkor sem tetszett még az út minősége Irénnek, az első km után leszállt. Én felmentem a parkolóig, de akkora szél volt, hogy nem mertem nekivágni a gyalogtúrának.

Balos novemberben is csodás, sőt…….

Készítettem rengeteg fotót és visszaindultam Irénért, aki a természetvédelmi kapunál készített fotókat. Most úgy nézett ki, hogy minden adott a felfedezéshez, így kihasználva a beleegyezését, ismételten nekivágtunk Balos meghódításának. Az út az ominózus földútig nézelődős napos-felhős időben telt, szinte végig a VOAK-on mentünk, amiről itt már írtunk:

Elafonisi a rózsaszín csoda

A természetvédelmi övezet bejáratánál egy kedves fiatalember 2 euroért adott jegyet, és elmondta, hogy 8 km az út a legfelső parkolóig, majd onnan gyalog tudunk lemenni a lagúnába, újabb 2 km gyaloglás után. Akkor vágjunk is bele. Az út széles, köves kavicsos, nem ad lehetőséget száguldozásra. Haladtunk már egy ideje, amikor Irén mondja, már csak 4 km és felérünk. Valószínűleg megedződött a krétai útjaink során, mert nem akart leszállni, végig teljes nyugalommal viselte az utat. Útközben pár helyen hegyi kecskékkel is találkoztunk, akik ügyet sem vettek ránk. Természetesen az út közepén feküdtek, hiszen ez az Ő területük, mit keres itt ez a vasparipa. Annyira hozzászoktak a járművek jelenlétéhez, hogy ha fotózkodni szeretnénk velük, még oda is sétálnak, persze elvárják a jutalomfalatot cserébe. No de felértünk a parkolóba, meglepődve láttuk, hogy vannak még turisták, mert 8-10 autó már parkolt ott.

A balosi út Kréta üde színfoltjaival, a kecskékkel

Elkezdtük pakolni a vizet elemózsiát, amikor is megjelentek a kecskék, gondolták Ők is kapnak pár jó falatot. Érdekes színfoltjai a parkolónak (és egyébként a szigetnek), nem félnek az ember közelségétől. Innen már “csak” a 2 km gyalogtúra van hátra, el is indultunk, ahogy elértük az erősen lejtős részre, mindketten elgondolkodtunk azon, hogy igen ám, de fel is kell majd jönni. Esetünkben nehezített a pálya, mert a motoros ruhát és a bukósisakot is hoztunk magunkkal, ellenkező esetben a kecskék valószínűleg úgy gondolták volna, hogy ez is az övék. Páratlan látvány fogadott, viszont abban azért mind a ketten megegyeztünk, akik nyáron a nagy hőségben jönnek, hát őket nem irigyeljük. Tudjuk, hogy lehet hajóval is jönni, tervben volt, csak mindig akadt fontosabb teendő, így maradt a mostani gyaloglás. Kicsit borongós volt az idő, de ez most cseppet sem zavart, mert így is kimelegedtünk rendesen. Miután leértünk, a nap is kisütött, Irén arcán láttam, hogy most az első dolga megfürdeni, addig nem szabad zavarni, holmi felfedezéses sétával.

https://m.facebook.com/story.php?story_fbid=pfbid0a7Y2kVcH9mkEo5cpuTx7t2DyK7rNpbTztX1xtvUV7n95CNU2v9aGtZDTt7cPP9F5l&id=100063479323532

Miután megismerkedett az itteni víz selymességével, az öröm szemmel látható volt az arcán. Most már lehet sétálgatni, fotózni. Közben szinte varázsütésre elég sokan érkeztek, tudom a nyárhoz képest így is alig voltunk 40-en. Lassan megszáradt a fürdőruha, ideje volt az indulásnak. Amit sejtettünk, a felfelé vezető út nem volt diadalmenet. A motoros ruha és a bukósisak miatt felfelé igen kis távokat mentünk. Nem volt probléma, mert legalább ültünkben csodáltuk fentről a tájat. Felértünk, kifújtuk magunkat, és irány a 2500 éves olajfa, ami becsült életkor, mert a neten több szám is kering, ez 10 km-es kitérő Rethimno felé. Irén kicsit elbeszélgetett a fával, és titkon abban reménykedett, hogy talál termést is, megnyugtatok mindenkit, talált, közben pedig kicsit megpihentünk. Azóta tüzetesebben is megcsodáltuk a környéket és strandjait, van ám rengeteg gyönyörű és alig látogatott part is a közelben.

Természetesen fürdéssel egybekötve

Egy kis érdekesség:

A méltán közkedvelt lagúna Kissamostól 17 km Chania városától pedig 56 km-re található, a Gramvousa fok és a kis Tigani fok között, a Platikinos hegy alatt. Balos híres a türkizkékvizéről, a fehér homokjáról, de a lagúna és a tágabb környezete otthont ad sok-sok ritka növénynek és állatfajnak is, többek között a Caretta teknősök kedvelt menedéke.

Egy kis videó a napról itt:

https://youtu.be/4AoQT8qe4nM

Voulisma beach

Katharo fennsík, Lato és Voulisma Beach

Azzal a nem titkolt céllal jöttünk Görögországba, hogy minél jobban megismerjük. Éveken át jártunk nyaranta Rethimnoba, ami most is otthont ad. Így lehorgonyoztunk itt, hogy jobban megismerjük a szigetet. A Kréta az istenek szigete című könyvünk is erről íródott. Már három éve, hogy magunk mögött hagytuk a Budapesti pörgős életet. Rengeteget barangoltunk a szigeten, lassan túl is vagyunk a 20000 megtett km-en (csak itt Krétán). Még ennyi motorozás után is találunk újdonságot, ez pedig most, a Katharo fennsík, Lato romvárosa és a végén egy kis fürdés a Voulisma beach-en.

Nyáron Archanesben laktunk, ami Herakliontól 16 km-re található. Egy szabadnapunokon úgy döntöttünk, nekivágtunk a fent említett kis karikának. Gyors reggeli és kávé, no meg persze Pityu megdögönyözése után, már indultunk is Heraklion felé, hogy a reptér elött rákanyarodjunk a VOAK-ra.Itt írtun a VOAK-ról: https://bazinagymotorozasgorogorszagban.hu/elafonisi-a-rozsaszin-csoda/

Egy kis „autópályázás” után, az Agios Nikolaos elötti lámpánál jobbra fordultunk, és Kritsa várost vettük célba. Az álmos kisváros látványát keltő, ámde rengeteg hímzett terítőt, csipkét és egyéb terméket áruló helyi kézművesek, emiatt nem is jó szó az álmos kisváros jelző, mert rengeteg túrista keresi fel nap mint nap, napfelkeltétől napnyugtáig. Mi most nem állunk meg, folytatjuk utunkat, a város után meredeken kezd emelkedni és jobbra balra forgolódni az út, ami igazi motoros csemege. Az út szélén rengeteg különféle alakot formáló cserje, alig tudunk haladni, mert mindegyikbe valami alakot belelátva, csak a szánkat tátjuk. Megtudtuk, hogy ezek a kis bokrok nagyon szúrósak, azért, mert különben a kecskék lelegelnék. Sőt csak akkor kezd kinyílni a lombkoronájuk, ha a másfél méteres magasságot elérik, szintén az előbb említett kecskék miatt. Az úton alig találkozunk járművel, így rengeteg fotót készíthettünk, amit ide kattintva láthattok: https://m.facebook.com/story.php?story_fbid=pfbid0v8RNFjwEcmRb78wXzXwwcuf3Lq97A71EFqYwGQGL46a8SzdAQobK5eLjhY8ywUFel&id=100063479323532

A különböző alakú cserjék, fák

A navigáció 1253 méteres magasságot mutatott, amikor elkezdtünk lassan ereszkedni, és nem sokkal később megérkeztünk a Katharo fennsíkra, ahol az ugyanilyen nevű faluba értünk. Van két három taverna, és még nyáron is kellemes a hőmérséklet. Kicsit tovább motoroztunk, amikor az út mellett megláttunk egy vagy inkább több körtefát, megálltunk és megkóstoltuk. Már javában majszoltuk az érett gyümölcsöt, amikor megjelent egy pick-up, két idősebb férfival a fedélzetén. Nevetve megkérdezték, hogy ízlett-e a körte. Mindketten mosolyogva rávágtunk teli szájjal, hogy nagyon. Erre az autót vezető férfi mondta, hogy nyugodtan szedjük le annyit, amennyit akarunk, a motor hátsó dobozában sok belefért. Mivel az íze valami csodás volt, nem ellenkeztünk, a dobozt megtöltöttük. Azóta is nevetve emlegetjük, mert befőttet is csináltunk. Azt is mondták, ha itt tovább megyünk, földúton ugyan, de át tudunk menni a fennsík másik oldalára. Mivel azonban nekünk fürdés volt megálmodva a nap végén, így vissza indultunk. Útközben Kritsa-ban ettünk egy sült sajtot (saganaki) és rántott tököt (tiganites kolokites) valamint egy adag sült krumplit (tiganites patates). Ezután elindultunk a tervezett fürdés irányába, de nálunk nem minden úgy alakul, ahogy terveztük. Így esett, hogy egy kis kitérővel a Kritsa-tól 3 km-re található Lato romjait is megcéloztuk. A képeket ide kattintva nézhetitek meg a Facebook posztunkban: https://m.facebook.com/story.php?story_fbid=pfbid02fEgFcrUeYy3VVAhwTiA3j1YpyJHfEFVfA4TWSUbWRKbjpLFTGhboRLcdt3L4PRjYl&id=100063479323532

A városállam története:

Két hegycsúcs között épült, ami védelmi szempontból előnyös, pazar kilátással a Mirabello öbölre. A város valószínűleg Leto istennőről kapta a nevét, és Nagy Sándor admirálisa, Nearchus is itt született. A város az időszámítás elötti ötödik és negyedik századból származik. A városállam fontos régészeti leleteket tartogat, a mínoszi civilizációról. Itt az emberek négyzet alakú házakban éltek, az esővizet a kövekből kifaragott föld alatti tartályokban gyűjtötték, ami az itt élők vízigényét fedezte. A házak udvaraiból, nyolcvan lépcsőfokot megtéve lehetett eljutni a központi térre. Volt itt egy színház, mely több száz ember befogadására alkalmas, de volt itt egy épület, melyet a város nagyra tartott lakosai részére tartottak fenn. Állandóan égő kandallóval és tanácsteremmel, illetve étkezési helyként is szolgált. A város hanyatlását időszámításunk előtt 200 körülre datálják.

Lato városállamának maradványai

Miután megcsodáltuk a városállam maradványait, valóban itt az ideje az eltervezett fürdésnek a Voulisma beach-en. Egy védett öböl, fehér homokos parttal, szélvédett helyen, mely 13 km-re található Agios Nikolaos-tól. Remek infrastruktúrával, így bátran ajánlható kisgyermekkel is. Lassan mélyül, kristálytiszta vízzel és homokos altalajjal. Az estébe forduló nap rákényszerített bennünket, hogy az ideiglenesen otthont adó Archanes felé vegyük az irányt. És ne feledjük, hogy Pityu is várt már nagyon minket. Már amennyire egy macsek vár. Itt pedig a Voulisma beach-ről nézhettek sok képet:

https://m.facebook.com/story.php?story_fbid=pfbid02QwfSkQHTJ91chJRYBr2NTmVaZcotAQHS2cEV3tqUvVQ7wv3iRcsFJ7xqgiNV8e9Dl&id=100063479323532

Pityu a macsek
Arkadi kolostor

Arkadi kolostor

A kolostor Rethimnotól 25 km-re a hegyek között 500 méterrel a tenger szintje felett található. Rethimnoból rendszeres buszjárat (KTEL) indul, naponta többször, a kolostorba a belépőjegy 3 euro/fő. Mi személy szerint több alkalommal látogattuk meg, legutoljára akkor, amikor egy közös ismerős egy hetet nálunk töltött. Viszont a legelső és legemlékezetesebb az volt, amikor 2019 márciusában a görög Africa Twin klub tavaszi háromnapos rendezvénye keretében itt jártunk. Ekkor léptünk először a szigetre, azzal a szándékkal, hogy itt is maradunk. Hátrahagyva eddigi életünket, kilépve a komfortzónánkból, itt próbálunk szerencsét.

A kolostor hátsó frontja

A kolostor története I.rész:

Arkadi egy keleti ortodox kolostor, mely az írásos emlékék szerint a XVI. században jelentős szerepet vállalt a tudomány, művészet, és a kézirat másolás terén itt Krétán, bár a kéziratok nagy része megsemmisült az 1866-os forradalom alatt. Az 1645-ös oszmán hódítás térnyerése Krétán, azt eredményezte, hogy ’48-ban már a szigetet a törökök irányították, Heraklion, Gramvousa, Spinalonga illetve Souda kivételével, mert ezek a helyek maradtak velencei fennhatóság alatt.

Krétán a március 25-e és a november 8-a kiemelt figyelmet kap, ugyanis Arkadi kolostor történelmében eme két nap meghatározó volt. Ilyenkor rengeteg ember keresi fel a szigetet, köztük a szárazföldről is sokan érkeznek. Így tettünk mi is, a fentebb említett motoros csapattal, akiknek a szállása, a mai napig nekünk is otthont adó Rethimno volt. Érdekes volt látni a szeretett várost úgy, hogy nem voltak turisták és a tengerparti vendéglátó helyek is zárva voltak. Az első napon Arkadi kolostor https://m.facebook.com/story.php?story_fbid=pfbid0bJCg8A3BCpUw5yrSdZGibP3D9gXttay75kNhX11z4VQPcrURGYj7oigSaSFdKU9Ql&id=100063479323532

és Potami Dam víztározót nézte meg a csapat.

https://bazinagymotorozasgorogorszagban.hu/bejegyzesek/

Különleges látványt nyújtott a rengeteg motor a kolostor előtti parkolóban. Azóta, ha ismerősök jönnek, és kérnek ajánlást tőlünk, hogy hova és mit érdemes megnézni, nem hagyjuk ki, az ajánlott célpontok listájáról. Így történt most is, Irén barátnője érkezett egy hétre, amolyan meglepem magam a szülinapomra utazásként.

A fa amelyben egy golyó van a forradalom idejéből

A kolostor története II. rész:

Az 1866-os krétai felkelés állítólagos egyik oka, hogy Ismail pasa a kolostorok belső viszályájaiba beleszólt. Az itteniek javaslatot tettek arra, hogy a Vének tanácsa felügyelje, iskolákat hozzanak létre, de ezt a püspökök ellenezték. A pasa ezért több személyt jelölt ki a vita eldöntésére, a nem kívánatos tagokat börtönbe záratta. Az ítélet indoklása szerint a vádlottak, a pátriárkánál panaszolták be, emiatt kerültek a rácsok mögé. 1866 tavaszán, több közösségben tartottak közgyűléseket, melynek eredményeként petíciót küldtek a szultánnak és a nagyhatalmak konzuljainak Chaniába. A forradalomi bizottságok tisztviselőit, tartományonként jelölték. Rethimnoé Gabriel Marinakis lett. A pasa ezt megtudva, üzenetet küldött Arkadi kolostorába, hogy oszlassa fel a képviselő a forradalmárokat, ellenkező esetben az oszmán csapatok elfogják a felkelőket. A forradalmárok a törökök megérkezése előtt elmenekültek. A törökök távozásukkor a kolostorban található ikonokat és más értékeket elpusztítva fejezték ki nemtetszésüket. Szeptemberben ismét ultimátumot küldött a pasa, hogy a kolostor esik áldozatul, ha nem oszlatják fel a felkelőket. 1866 november 7-ig a kolostor majdnem ezer embernek adott menedéket. Mustafa pasa serege Apokoronasnál állomásozott, de a hír hallatán, hogy Arkadi kolostor nem hajlandó megadni magát, a seregeinek a kolostor elpusztítását adta parancsba. Hadserege Episkopiban megállt, amit kifosztottak, innen újabb ultimátumot küldött a felkelőknek. Az oszmán csapatok november 7-ről 8-ra virradóra értek a kolostorhoz. A támadást a 15000 fős sereg megindította. A csata egész nap zajlott, de nem tudtak behatolni a kolostorba. Éjszakára abbamaradt az attak, de november 9-én, ezúttal este, újból elindult a harc a kolostor lerombolásáért. Ekkor már nem bírta a nagy bejárati kapu, a törökök ágyútüzét, így az oszmánok bejutottak az épületekbe. És itt jön a sokak által ismert kis részlet, amikor a törökök eljutottak a lőszerraktárig, a bent tartózkodók úgy döntöttek, hogy felgyújtják a lőporos hordókat, feláldozva magukat, minthogy fogolyként éljenek. „E kriptában meggyújtott láng egész Krétát megvilágította, Isten tüze volt, olyan tűzáldozat, amelyben a krétaiak a szabadságért haltak meg.” 114 embert elfogtak a törökök, akik Rethimnoban raboskodtak. A nehéz fogvatartási körülmények miatt, nemzetközi nyomással kényszerítették Mustafa pasát, az alapvető higiéniás feltételek betartására. Az itt raboskodók egy év elteltével kiszabadultak. Az ostromnak nemzetközi híre ment, a világ számos görög kultúra iránt elkötelezett híve, Kréta mellett állt ki. Gustave Glourens a francia College de France tanára bevonult katonának, 1866 végére ért Krétára, három francia, egy-egy angol, olasz, amerikai és magyar társával alkotva egy csapatot. Giuseppe Garibaldi levélben méltatta a Krétaiak függetlenségre törekvő vágyait. Victor Hugo levelei, melyek megjelentek több akkori újságban, heves reakciókat váltottak ki a világ minden táján, bátorítva, támogatva a krétaiak függetlenedési törekvéseit.

A robbanás helyszíne a puskaportároló
Potami Dam a gát felett

Potami Dam a víztározó

Az utolsó nap amit Csabi a szigeten tölt. Reggel elköszöntünk egymástól, mert az esti komp indulása előtt szeretné kerékpárral megkerülni a Potami Dam nevű víztározót. Elindult, mi pedig Irénnel összenéztünk, mindketten megjegyeztük, hogy mindenki elment. Egyszer csak Irén felkiált, -Te mi lenne, ha mi is felmotoroznánk a víztározóhoz?- Sokat nem gondolkodtam, mert mostanában, mindig Csaba autójával játunk felfedezni a szigeten. Gyors üzenetváltás, hogy neki is jó-e ez így, majd indultunk mi is.

A víztározó története 2008-ban épült, nem titkoltan azzal a céllal, hogy Rethimno és tágabb környezete részére biztosítsa az öntözéshez használt vízszükségletet. A gát és a mesterséges tó 25 km-re déli irányban található Rethimnotól. A tározó a Patsos szorosból és az Agia Fotiniből eredő Stavromona patak vizét gyűjti össze.

Potami dam a gát melletti kávézóból
Potami Dam a gát mellett

A motor kicsit kérette magát, de a végén beadta a derekát. Valószínüleg a több mint három hetes állást nem szereti, így azon nyomban megszavaztuk, hogy nem hagyjuk ennyit porosodni. Az út minősége erre felé jónak mondható, sőt szerintünk csodás. Kanyarogva emelkedik a Vrisina-hegy tetejéig, ahonnan lélegzetelállító látvány tárul a szemünk elé. Mindenhol hegyek, a háttérben a Psiloritis látványával, ami Kréta legmagasabb csúcsa és 2456 méter magas. Utunkat a Patsos völgye felé folytatjuk. A gát másik oldalán, megláttuk Csabi fehér autóját egy fa árnyékában. Már javában szerelte össze mountain bike-ját. Kicsit feltartottuk eme tevékenységében, de Ő nem tágított a biciklije mellől, és sikeresen útrakész állapotba hozta. Innen, mindhárman három felé indultunk. Irén gyalogosan, a gát melletti dombon található romokat vette célba. Csabi célja a tó megkerülése, lehetőség szerint mindig a legközelebb haladva a parthoz. Gábor (én) pedig betonúton megkerülve a tavat. Csabi látva, hogy a sisakom tetején van kamera rögzítési pont, odaadta az övét, hogy csináljak felvételt. Az út nagy része jó minőségű és gondoltak a turistákra, mert széles, és ha megállnak fényképet készíteni (egy-egy ponton csodás panoráma van), ne okozzon gondot a többi közlekedőnek. Amikor újra a völgy alja felé kanyarog az út, van egy leágazás a Patsos szoroshoz (aki szereti a gyalogtúrákat), illetve a szoros előtt van egy Taverna Drimos (állítólag nagyon finom ételekkel, mi még nem próbáltuk). Utam folytatva Pantanassa falu mellett elhaladva, rengeteg autó fogadott, az út szélén állva. Itt még sosem láttam/tunk ennyi autót. Mint kiderült, temetés miatt voltak ilyen sokan. Pont ott, ahol le kellett volna fordulnom, a motor benzinszint jelzője nagyon megcsappant, így kis kitérőt tettem Agia Fotinibe, ahol megitattam a vasparipát. Ezután vissza az említett faluig, jobbra lefordulva ismét más helyről, ismét csodás a kilátás a víztározóra. Az út jó kanyargós, a gátig egy falu Voleonesz, amin átmegyek, de tipikusan görög hegyi falu, mert élet nyomát se látni. Az út mentén rengeteg olajfa, melyek roskadoznak a szüretelésre váró bogyóktól. Látszik, hogy jó termés lesz idén. Ezután már a tó partjára érő úton haladok a gátig. Csabi autója mellett megállva, felnézek a gát melletti dombra, Irén integet, és mutatja, hogy menjek fel motorral. Így teszek. A kilátás pazar ebben a posztunkban a Facebookon láthattok sok képet. https://m.facebook.com/story.php?story_fbid=pfbid02Q6q6fdyGaJqkZvauA4zDFN96qycihKFLhP9ALXMsKX3gX82Wsq3WQNZG9ScxhGVNl&id=100063479323532

A dombon található romokról kiderítettük, hogy egy 1866-69 között épült török erőd, melyet az 1866-os Nagy Krétai Forradalom után építettek, hogy a Rethimnoból a sziget belseje felé vezető utat, ellenőrzésük alatt tarthassák. (Ma védett műemlék, az oszmán építészet emlékére)

Mindhárman a kules erődnél
A régi török erődnél

Még éppen csak elkészítettünk Irénnel jó pár fotót, megjelent egy legény a gáton, hát persze hogy Csabi. Ő is észrevett, és feltekert az erődhöz. Itt mindannyian elmeséltük, hogy mi történt velünk. Irén elmondta, hogy integetett a szafarisoknak (egyébként is integet mindenkinek IS), akiknek ez nagyon tetszett, Csabit méhek vették körbe, egy kihalt részen (kiderült, kicsit feljebb méhészek dolgoztak), nekem pedig kitérőt kellett tennem a benzin fogyása miatt. Majd Irén feldobta, hogy búcsú ebédeljünk a nem messze található Moshovoliesz tavernában. Mindhárman beleegyezőleg bólintottunk, fülig érő szájjal. Nekiindultunk, mi motorral elöl, Csabi autóval követett minket. A néptelenebb úton Voleonesz felé és az általam már kétszer meglátogatott Pantanassa faluban balra fordulva, Agia Fotini felé haladtunk, majd az előbb említett falut elérve, a postánál, élesen jobbra fordulva egy frissen betonozott úton mentünk Meronas faluig. Itt található a taverna, ahol a búcsúebédet elfogyasztjuk. Itt pár képet találtok a tavernáról, és az ételekről is. https://m.facebook.com/story.php?story_fbid=pfbid0mxm34bhkYAsY4R13AZQc2h7pWx26T9AWjMCLabF7UjQBD7e4E1r9akFSimKvkFo8l&id=100063479323532 Miután megebédeltünk, vagy inkább uzsonnáztunk, tényleg elköszöntünk. Csabi Heraklionba indult az esti komphoz, mi pedig a víztározót érintve, ahol megálltunk egy kávéra még, rethimnoi otthonunkba.

Taverna Moshovolies Meronasban
A Moshovolies taverna

Még egy kis történet a víztározóról: Állítólag egy megunt krokodilt engedtek bele a víztározóba. Eredeti gazdája úgy gondolta, milyen jó élete lesz ott. A hüllőt két tűzoltó vette észre a parton, értesítették az illetékeseket. Többek között ezért is tilos a fürdőzés a tározóban. Szerveztek egy mentőakciót is a kifogására, de sikertelenül jártak. A krokodil a 2015-ös, a Krétaiak szerint is hideg télen múlt ki.

Elafonisi a rózsaszín csoda

Elafonisi a rózsaszín csoda

Sokan tudjátok, és bizonyosan olvastátok is a blogunkat, amelyet év közben, egyéb okokból megszüntettünk. Ám úgy gondoltuk, hogy valamilyen formában mégis szeretnénk informatívak lenni. A nyári napok nézelődéssel, keresgéléssel teltek, és augusztus végére összeállt az ötlet, melyet megvalósítás követett. Reméljük, hogy Nektek is sok örömöt és információt tudunk közvetíteni, az újra induló blogunkkal.

Vágjunk is bele rögtön a közepébe. Irén lánya Viki, a nyári szünet után, ismét a szigeten szeretne tölteni egy hetet. Mi úgy gondoltuk, hogy bérelünk egy autót, így jut is marad is alapon, nézelődni és pihenni is lesz idő. Az autót három napra (81 euro), teljes biztosítással vettük ki (Volkswagen UP). Mivel Viki gépe este érkezett, így megbeszéltük a kölcsönzővel, hogy csak délután 5 és 6 óra között vennénk át az autót, amivel az este nyolc órára érkező repülőgéphez ki tudunk menni.

A chaniai repülőtérről lehet közvetlenül Rethimnoba is jönni, ez az előnye, a hátránya, hogy csak napi négy alkalommal közlekedik (7,3 euro). A másik alternatíva, hogy a repülőtérről, a Chania belvárosában található KTEL állomásra közlekedő busszal (2,3 euro), bebuszozik az utazó, majd az előbb említett központi állomásról óránként induló távolsági busszal utazik Rethimnoig (6,5 euro). Az út megközelítőleg 1 óra és 20 perc, természetesen forgalom függő.

2022.október a majdnem térdig érő víz

Rethimnoba az általunk nézett/figyelt időjárás app, napos felhős időt mutatott, viszont Elafonisire napsütést jósolt. Így első autós utunkat ide terveztük. Az indulást fél nyolc és nyolc közé időzítettük, mert az őszi idő többször bebizonyította, ha 10 óra után, legkésőbb 11 óráig feloszlanak a felhők, akkor szép napos idő lesz a nap folyamán. Ha ez nem történik meg, akkor marad a borongós idő egész nap. Már az odafelé vezető úton láttuk, hogy rengeteg bérelt autó halad abba az irányba, amerre a mi úticélunk is található.

Az út 2/3-át a VOAK nevű úton tettük meg, ami kelet-nyugati irányban átszeli az északi oldalon a szigetet. Az útról tudni kell, hogy nagy részén egy sáv és egy leállósávból áll, no kérem a görögök ezt úgy használják, hogy a lassabban közlekedő félig lehúzódva halad, hogy a gyorsabban közlekedőket ne tartsa fel. A VOAK Rethimnotól nyugatra, amit most mi is használtunk, csak a városokat elkerülő szakaszain kétszer két sávos. Rethimnotól Heraklion felé csak egy sávon halad, kivéve az emelkedős részeken, ahol „kapaszkodó” sáv van. Heraklion után új építésű, már két sávos Hersonissosig. Ezután vannak kétszer két sávos részek elvétve, majd Agios Nikolaos után már csak szigorúan egy sávon tudunk közlekedni a sziget keleti csücskében található Vaiig.

Rethimnoból indulva, fél 11-re értünk a rózsaszín csodához. A vízátfolyáson átgyalogolva, a kis szigeten (aminek története van, az írás végén bővebben is írunk róla), táboroztunk le. Ám mindannyiunknak km hiánya volt, így nekivágtunk egy kis gyalogtúrának. Olvastuk, hogy 25-30 perces sétával egy nagyon szép part van, a neve Kendrodassos. És valóban kb. 30 percnyi séta és rengeteg fotó elkészítése után, elértük a kitűzött célt. Nem túlzás, ha azt mondjuk, hogy egy második Elafonisi tárul a szemünk elé. Telis tele kis öblökkel, homokos parttal. Ugyan nem rózsaszín a homok, hanem fehér, mint a Karib szigeteken, de bátran állítjuk, megéri a túrázást. Bár inkább cipőt ajánlunk, nem strandpapucsot (mi abban mentünk). A térképet nézve, van egy másik út, ahonnan az autót leparkolva, és kb. 600 métert sétálva lehet idejutni. Csabi, aki általában ősszel jön a szigetre több hetes kikapcsolódásra, idén autóval jött, kipróbálta az említett rövidebb utat. Irén és Viki letáboroztak, én tovább indultam strandpapucsos felfedező túrára. Az utat fekete-sárga csíkok jelzik a köveken, ahol túl messze van a következő felfestés, az élelmes túrázó, kis kavicsokat rakott útjelzőként egymásra. Szóval a jelzéseket követtem, de egyszer csak elkezdett távolodni a parttól, én pedig úgy döntöttem, visszatúrázom első körben Irénékhez. A part végig sziklák takarásában található kis öblöket tartogat, homokos altalajjal.

Kendrodassos egyik öble

Általában a naturisták kedvelt helye ez, de nem feltétel a fürdőruha nélkülözése. Általában elmondható a hosszú partszakaszról, hogy a víz kristálytiszta és viszonylag lassan mélyülő homokos talajjal rendelkezik. Mintegy 2-3 órányi napozás, fürdés, felfedezés után, elkezdtük a visszatúrát, az eredetileg táborhelyként szolgáló partra. Visszafelé szintén a fekete-sárga festéseket keresve, aránylag gyorsan odaértünk a hátrahagyott napozókészletünkhöz. Mielőtt még elértük, vettünk némi elemózsiát, majd kellemesen elnyúlva a törülközőnkön, pár falatot ettünk. Ezután meghódítottuk a néhol térdig is érő kellemesen hűsítő vizet. Majd kipróbáltuk a napozást, de csak addig, amíg a fürdőruha megszáradt, mert lassan készülődtünk a hazafelé vezető útra. Az autónkhoz érve, meglepődve tapasztaltuk, hogy az összes parkolásra alkalmas hely foglalt. Egy szó, mint száz, megállapítottuk, hogy így október közepén is rengeteg a turista a szigeten, és mindenki kihasználja a jó időt.

2022 január 5. Elafonisi téli arca (Irén megfürdött)

Voltunk itt Elafonisin, az év minden szakában, és bátran állítjuk, a sziget egyik legszebb látványossága!

És akkor az említett kis sziget történelméről pár esemény:

1907 február 19-én Triestből indult 18 napos indiai útra az Imperatrix nevű osztrák hajó, melynek a fedélzetén 120 fő személyzet és 24 fő utas utazott. A hajó a február 21-ről 22-re virradóra megfeneklett a part menti zátonyokon. A zűrzavarban sok tengerész a vízbe esett és életét vesztette, de 12 embernek sikerült partot érnie, és a közelben található Chrysoskalitissa kolostor apátjaitól segítséget kérnie. A helyiek száraz ruhát és orvosi segítséget nyújtottak, az egyik matróz vállalkozott arra, hogy a hajótörés hírét Chania városba vigye, a mielőbbi segítség reményében. Az utat 15 óra alatt tette meg lóháton, és másnap már Chaniaban a helyi hivatal intézkedhetett a bajba jutott hajó kisegítésére. A mentésre orosz, francia, olasz, sőt a hajótársaság másik gőzöse is elindult a tragédia helyszínére. A gyors reagálás eredményeképpen 104 főt sikerült kimenteni. Ez az eset ismételten jelezte, hogy világítótornyot kell építeni a tragédiák elkerülése érdekében. A tornyot 1922-ben kezdték építeni, és két év kellett a teljes megvalósításhoz. Az akkori polgármester engedélyével az összes cédrust kivágták a szigeten az építkezéshez. Sajnos a világítótorony a II. világháborúban megsemmisült. A mai világítótorony fehér kovácsoltvasból van, 15 méter magas, és fehér fénnyel villog.

A krétai nép a több, mint 400 éves török uralom alatt, számtalanszor tett tanubizonyságot szabadságszeretetéről. Egy legenda szerint, 1824 húsvét napján, itt gyűlt őssze nők és gyermekek tömege, akiket a jón szigetekre akartak hajókkal szállítani, sajnos a török seregek áldozatai lettek. A feljegyzésekben az is olvasható, hogy a törökök a közelben álló Chrysoskalitissa kolostort is le akarták rombolni, azonban a szerzetesek, a kolostor bejáratánál található méhkaptárak ajtajait nyitva hagyták, így mentve meg a kolostort. A kicsit fentebb található Agia Irini templom állít emléket a tragédiának.

A homok rózsaszínű árnyalatát az itt élő rákok (Foraminifera) okozza. Páncéljukat, mely életük után itt marad, a víz és a kövek összezúzzák, ezzel szinezve a homokot.

Itt sok képpel Elafonisi és Kendrodassos

https://m.facebook.com/story.php?story_fbid=pfbid031rcmGDWrfejpoZhG6kxMW2gqjnPHgfmB8oJg7Bi3FZkRTBUnz7oF9pMt2xhm9Kagl&id=100063479323532