Spinalonga, a leprások szigete
Spinalonga kelet-Krétán található, Agios Nikolaostól 15 km-re, Plaka és Elounda városával szemben. Ezen bejegyzés előkészületei folyamán olvastam rengeteg cikket, amiből kiderült számomra, hogy a knossosi palota után a második helyen található Spinalonga a látogatottság terén. Megmondom őszintén, nem gondoltam volna. Mi Rethimnoból zarándokoltunk el, legalább 4 alkalommal, az évek során. Spinalonga szigetét hosszú és sajnos háborúkban bővelkedő története ellenére ma is a leprások szigeteként emlegetik. Spinalonga a minoszi időktől kezdve védelmet nyújtott az ókori Oloundanak, mai nevén Eloundanak. Virágzása a velenceiek idején teljesedett ki, akik átlátták Elounda értékét. Az öböl viszonylag sekély vizű, ezért a vízben sótárolókat építettek, ami akkoriban igen jövedelmező volt. Ezzel párhuzamosan a régió mezőgazdasági tevékenységeit is működtették, ezzel biztosítva egy még jövedelmezőbb gazdaságot. Ám ezekben az időkben a természetes kereskedelem nem volt jövedelmező, mert az elszaporodott kalóztámadások félelmet keltettek az emberekben. Ezért egy új és biztonságosabb erőd megépítésről döntött a krétai prefektus. Az új erődöt Giacomo Foscarini felügyelete és tervei alapján éptették, ekkortájt (1630) harmincöt ágyúval rendelkezett és leválasztották a félszigetről. A velenceiek a törökökkel folytatott háború alatt, miután 1669-ben elvesztették a mai Heraklion városát, mely 21 évig állta a török rohamokat, még mindig felügyeletük alatt tartották Spinalongát, Gramvousát és Soudát. Spinalongát 1715-ben egy megállapodás részeként adták át a törököknek. A spinalongai erődöt még harcok árán sem tudták bevenni a török seregek, ez az új erődöt megtervező Giacomo úr sikere volt.
„A törökök 1645-ben megszállták Krétát, és 2-3 év alatt meghódították annak jelentős részét. Heraklion akkori nevén Khandakas, 21 évig ellenállt az oszmán seregek rohamainak, az 1669-es elfoglalásáig. Spinalongát 60 évvel a török hódítások után sem tudták bevenni az oszmán seregek, megadta magát.”
A XIX. században főként kereskedők és tengerészek lakták a szigetet és ellenőrzésük alatt tartották az itt haladó földközi tengeri hajóutakat. A kis szigetet 1898-as krétai függetlenség kivívása után jórészt elhagyták, az utolsó török lakosok 1903-ban távoztak onnan. Miután az utolsó török lakos is távozott a kis szigetről, az akkori görög állam, a leprások elkülönítésére kisajátította a szigetet, ekkor 1903-at írtak. A leprásokat, vagy tudományos nevén Hansen kórban szenvedőket, ide szállították Krétáról, majd a későbbiekben a szárazföldről is. Kréta szigetén a mai napig őrzik a Meskina helységneveket, amik a hanzaniták (meskinák) tartózkodási helyeire utalt a városon kívül. A határozatot 1903-ban írták alá, amiben a kis szigetet kisajátítják,ám Kréta csak 1913-ban csatlakozott Görögországhoz. Ez időtájt a görög állam kis összegű támogatásokban részesítette az ide száműzött betegeket. Mivel azonban a sok háború , ami Görögországot sújtotta (macedón, balkáni, I. és II. világháború, majd a belpolitikai válság), ezek miatt nagyon kevés forrással rendelkezett. Ez kihatott a Hansen kórban szenvedőkre is, a járandóság, amit folyósítottak számukra, konkrétan a havi élelmiszerüket sem fedezte. Változást csak az 1930-as évtől tapasztalhattak, mert Spinalongára került egy joghallgató, név szerint Epaminondas Remoundakis, aki úgy gondolta, hogy ezeknek az embereknek is joguk van egy élhetőbb élethez, még ezen az elzárt szigeten is. Színházat, mozit hoztak létre, a házak falát fehérre meszelték. Megnyitották a szigetet körbe kerülő utat, takarítószolgálatot hoztak létre a külső területek tisztántartására. Az utcákon hangszórókból szólt a zene, köszönhetően az aggregátornak, amit a joghallgató fiatalember közbenjárása után kaptak. Ezen életkörülményeket javító intézkedések hatására, az itt élő emberek vigyáztak egymásra, saját kávézót, fodrászatot, sőt templomot is létrehoztak. Az emberek kapcsolatokat létesítettek, és születtek gyermekek, akik közül sokan úgy nőttek fel, hogy soha nem betegedtek meg. 1948 után a betegek száma csökkent, miután megtalálták a Hansen kór ellenszerét. A kórház 1957-ig maradt nyitva, az utolsó ember 1962-ben hagyta el a kis szigetet, Ő egy pap volt, és az ortodox hagyomány miatt maradt, miszerint egy eltemetett személyre 40 nap után, 6 hónap után, majd 1, 3 és 5 évvel a halála után szertartást tartanak. A papot Chrysantos Katsoulogiannakisnak hívták, és önként jelentkezett a szigetre papnak, annak ellenére, hogy nem szenvedett a betegségben. A második világháború alatt a németek ellátták ugyan Spinalongát, de helyőrséget nem mertek létrehozni. A kis sziget emiatt egy kicsit nagyobb szabadsággal volt megáldva, zavartalanul hallgathatták a londoni és kairói rádióadókat, ami a megszállt országokban szigorúan tilos volt.
„Spinalonga utcáin sétálva állj meg és tartsd vissza a lélegzetedet. A körülötted lévő kis házakból, egy anya, egy nővér gyászjelentésének vagy egy férj sóhajtásának visszhangja hallható. Hagyd, hogy két könnycsepp hulljon ki a szemedből és látni fogod a csillogó könnyek millióit, amelyek öntözték ezt az utat” Ep. Remoundakis
Victoria Hislop regénye A sziget is nagyban segített abban, hogy pontos képet kapjanak az olvasók a sziget életéről. Mi a regény elolvasása után jártunk a szigeten, egy teljesen más szemüvegen keresztül láttuk Spinalongát.
