Aki Krétán jár, ne hagyja ki a mínoszi idők leghíresebb emlékét, a knossosi palota maradványait. Mint mindenhez Krétán, ehhez is legenda kapcsolódik. Nevezetesen a minotaurusz labirintusa (a minotaurusz: bikafejű ember testű szörnyeteg), melynek a mai napig nem tudták bizonyítani a létezését, mármint a labirintusét. Sokkal valószínűbb, hogy a sok földrengés gyakran megrongálta a palotát, az újjáépítéseknél mindig nagyobb lett, kb. 20 ezer nm2 a terület nagysága.

A helységek száma meghaladta az ezret. Mind a négy égtáj felől voltak bejáratai palotának. A lenti szinteken raktárak, feljebb műhelyek, még feljebb a szolgák lakóhelyei, legfelül pedig a templomhelységek, lakosztályok és teraszok voltak. Építéséből adódóan mindig friss levegő és szél fújt a folyosókon. A Santorinin kitört vulkánnak is köze lehetett, a mínoszi kultúra lassú pusztulásához. Heraklionból a 2-es és a 20-as buszokkal, melyek a kikötőből indulnak, előre váltott kék jeggyel (1,5 euró) lehet eljutni, ha azonban lustaságból a buszon akarunk jegyet venni, az 2,5 euróért tehetjük meg. Tehát érdemes előre megvenni. A palotába a belépő 15 euró.

1 thought on “Knossos”

  1. Pingback: Heraklion és Sougia egyszerre - Bazi nagy motorozás Görögországban Bazi nagy motorozás Görögországban

Leave a Reply

%d bloggers like this: