Eljött ez a nap is, biztosan kevesen láttátok ilyennek a parti sétányt. Bezártunk. Mondhatom ezt duplán is! A parti szállodák éttermek téli pihenőt tartanak, néhány közkedvelt kávézó kivételével, amik azért tele vannak. Mi tavaly márciusban már tapasztalatuk ezt, számunkra nem szomorú látvány, mert a tenger a helyén van és minden nap más arcát mutatja. Jó meleg van 19 fok, kicsit szeles, eddig még nem kellett fűteni, és ez hihetetlen számunkra. Nem csak a parti út zárt be, az egész ország is. Szombattól kicsit leáll, kóddal lehet bárhová menni, de azok csak a legszükségesebb dolgokra korlátozódnak. Ez november 30-ig fog tartani, minimalizálják a találkozásokat. Nem látom a felháborodást, bevásárlási láz sem tört ki, talán a hentesnél látszik, majd mindnél legalább két vevő is volt. No meg a piacra is benéztem! Jó görögjeink megértették, nem most van itt az ideje a koncerteknek, a tömeg rendezvényeknek. Senki sem szereti, de mindenki érti, muszáj csökkenteni az esetszámokat, hogy visszatérhessen a normális kerékvágásba az élet. Minden egyes nappal közelebb kerülünk a tavaszhoz, remélhetőleg a régi megszokott normális életünkhöz. A maszk fölött a szemek mosolyognak, én így is szeretlek Görögország.

Leave a Reply

%d bloggers like this: