A mai történet előzménye, hogy vasárnap reggeli kávézás közben, álmos kinézettel jön Manolis. Kérdezzük is, hogy hova hova ilyen korán reggel? Mondja, hogy Sotirishoz, olajbogyó szüretre. Irén rögtön lecsap a kínálkozó alkalomra, és magyarázza serényen, hogy mi is mennénk, ha lehet. Na mit ad isten, este mondja a Manolis, hogy ha még mindig érdekel az olivaszüret, hétfőn reggel 8 órakor indulunk. Hatra húztuk az órát, és pontban nyolckor indultunk is. Útközben főbérlőnk, még beújít egy kávét, mert hát mégiscsak korán reggel van. A sokadjára megtett úton haladunk, Amari Dam felé, ahol a víztározó van. Már útközben elkezd bohóckodni szokásához hűen. Elmegyünk a víztározó mellett, még pár kanyar, és megérkezünk a farmhoz. Mivel Sotiris még nincs itt, Manoli a kávéja után nyúl, de a jól megszokott cigi nem akar összejönni, mert dohányzókészletéből az egyik legfontosabb elem, az öngyújtó, hiányzik. Ekkor telefonján Sotirist hívja, hogy mikor ér már ide. Elkeserítő választ kap, mintegy fél órát még várnia kell. Mi fotózgatjuk az őszbe forduló tájat, amíg várunk. Nemsokára befut Sotiris, és kezdődik a szüret. Irén és Manoli a fák alá húzza a hálót, ami a leeső bogyók összeszedését segíti. Sotiris és én, a videón látható különleges szerkezettel segítjük az olivabogyókat a hálóra. Érdekes szerkezet ez, nem ördöngösség a kezelése, csak a telek elhelyezkedése miatt, a lábam alá is nézni kell. Sosem láttuk még ebből az irányból a víztározót. Maradjunk annyiban, el tudnék lakni itt egy kis házikóban. A látvány miatt biztosan. Az egy órára időzített pihenő pont jól esik, a sok finomsággal együtt. Házi sütik, több féle, édes és sós, meg kávé. Majd ismét az olajfákon termő bogyóké lesz a főszerep. Ahogy az idő halad, az erőnk is egyenesen arányosan fogy. Végül is a zsákok száma 11-re nőtt. Férfiasan be kell vallanom, hiába törődöm a testi egészségemmel napi szinten, elfáradtam a nap végére. Erre szokták azt mondani, “nem szokta a cigány a szántást”. Ellenben, ismét gazdagabbak lettünk egy élménnyel, és nem utolsó sorban, a nyelvet is gyakoroltunk. Az egész nap jó hangulatban telt, ahogy a képek is mutatják…

Leave a Reply

%d bloggers like this: