Egy bő hete mondja Manoli, hogy lesz egy motoros találkozó. De hogy lehet, én nem tudok ott elmenni ahol Ők, mert nem aszfalt út. Mondtam neki ne törődj vele, ha nagyon rossz az út, megfordulok hisz tudom már az utat hazafelé. Csütörtökön szólt, hogy szombat 15 órakor indulunk. Jó, gondoltam ez még addig megváltozhat. Kicsit faggattam, hogy mégis merre-hol lesz a buli. Mutatott egy két képet, ezek alapján megközelítőleg belőttem a helyét. Utólag kiderült, nem sokat tévedtem. Mivel azonban sátras bulinak hirdették, nekem pedig nincs itt a hálózsákom, így Irénnel besétáltunk a belvárosba. Ő is emlékezett 1-2 helyre, ahol lehet kapni, meg én is. Megvettem, plusz kulacsot, meg egy polifomot is. A kulacsban sok-sok kávé elfér. Teljes a kirándulós szett. Azt már az elején hangsúlyozta Manoli, hogy csak pasik mehetnek, gyanús is volt, hogy ivós buli lesz. Így legyen ötösöm a lottón. Mivel azonban itt még nem jártam, gondoltam ennyit megér egy új hely felfedezése. Eljött az indulás napja. Reggelre akkora szél kerekedett, hogy vitt mindent, ami nem volt lerögzítve. Van egy alkalmazás, ami viszonylag jól mutatja az aktuális szél helyzetet a szigeten is. E szerint estére eláll a szél. Manoliék már egy órával eltolták az indulást is. Sokszor előfordul itt, hogy a sziget egyik oldalán fúj a szél, de a másik oldalon szinte szélcsend van. Na eljött az indulás pillanata is. Mivel Rethimnoból 5 motoros is jött, így egy a város határában lévő kávézóban találkoztunk. Görögöktől szokatlanul pontos volt mindenki, így elindultunk a déli oldal felé. A tavaly itt töltött hét hónap alatt megtett 12000 km jó alap volt, mert számomra sem volt ismeretlen az út amin mentünk. Jó volt újra látni ezeket a kis falvakat, kanyargós utakat. Zaros után, Iraklion felé kanyarogtunk, amikor egyszer csak az elöl haladó motoros balra indexelt. Semmilyen tábla nem utalt rá, hogy itt valami is lenne. Elindultunk egy szerpentinen felfelé. Jó magasan jártunk, amikor megálltunk fotókat csinálni, a látvány lélegzetelállító! Innen már csak, mint utóbb kiderült, 2 km volt előre. Elfogyott az aszfalt út. Egy durván köves útra kanyarogtunk, bár egyenesen is vezetett út, ennek vasárnap lesz szerepe. Na szóval elkezdtünk lefelé ereszkedik ezen a köves úton, ami szintén ugyanolyan kanyargós mint ami felhozott idáig. Amikor már nem volt lejjebb, egy elég nagy fák által benőtt tisztásra értünk, ahol már voltak motorosok, sőt autósok is. A helyről tudni kell, hogy nincs térerő, semmiféle mobiltelefon által használható funkció sem működik. Pontosabban az egyik fa mellett volt 2G. Az én telefonom nem, de a haverok közül egy kettőnek ráállt. Legalább tudtam szólni Irénnek, hogy megérkeztünk, de nem lesz térerő. Mindenki felállította a sátrat, és elkezdődött az evés-ivás-sztorizgatás. Mivel én nem vagyok egy nagy ivó, csak figyeltem a kialakult beszélgetéseket, ezzel is tanulva a nyelvüket. Mindenki hozott ételt-italt, és a jól ismert módszer szerint az asztalra kiraktuk. Természetesen mindenki eszik mindenből, ez nekünk már nem ismeretlen, hisz Görögország szerte a baráti összejöveteleken így szokás. Viszonylag hamar eljött a nyugov óra. Mindenki elvonult a sátrába. Nem voltam, és már nem is leszek nagy sátras fan, de tetszett. Reggel korán ébredtem, mert birkák kolompoltak körülöttünk. Felsétáltam a fához, ahol elvileg van térerő, nekem most sem sikerült belecsalogatni a telefonba a kis pálcikákat. Na mindegy is, elkezdtek ébredezni a többiek is. Mivel a terület közös, lassan elkezdtek szállingózik emberek, akik húst hoztak, meg gyújtós fát, és nekiláttak piknikelni. Lassan a kis csapat is magához tért. Én mondtam, hogy szeretnék videót a szerpentinről amin feljőttünk, mondták rendben menjek, és a betonút ahol elfogy ott találkozunk. Merthogy említettem, hogy megy tovább az út amiről lekanyarodtunk, és arra fogunk tovább menni. Visszatérve a szerpentinezésből, indultunk tovább Anogia felé. Sokat nem mentünk, mert az egyik motor ledobta láncait (egy van rajta, ez csak irónia). Kényszerpihenő. Ami 3 órásra sikeredett. Pont olyan villás kulcs nem volt senkinél, amilyen kellett. Persze térerő itt sem volt, így az egyik motoros ment el kulcsért. Na sikerült, indulás tovább. Hát a hegygerinc mellett mentünk, igazi TET út. (A TET a motoros felfedezők alkalmazása) Ám ha az itteni pásztorok tudják használni, akkor nekünk sem lehet gond. Mintegy 10 km-t mentünk, egyszer csak elértünk egy betonos útra, ami már Anogiába vitt. Úgy volt betervezve, hogy ott iszunk egy kávét, de végül lejjebb egy kis faluban valósult meg a terv. Közben a láncledobós motornak a hátsó rugója is elhagyta magát. Tudni kell, ha nincs olaj a rugóban, olyan lesz mint egy hintaszék. Rethimnoig így mentünk, ami kb. 50 km. Összeségégében szerintem jó kis buli volt, ismét gazdagabb lettem egy élménnyel, és pár baráttal. Videó a YouTube csatornán (Pulay Gábor).

Leave a Reply

%d bloggers like this: