Ugrás az ismeretlenbe

Valamikor március közepén, amikor elindultunk az ismeretlen felé, na jó nem teljesen ismeretlen, vegyes érzelmek kavarogtak bennem. Próbáltam lépésenként lejátszani, mit hogy fogok csinálni, mire mi lesz a válasz. Kicsit görcsöltem. Majd amikor semmi nem úgy alakult, ahogy elterveztem a kis fejemmel, hozzá kell tennem ahogy alakult az sem volt rossz, na megfogadtam, nem tervezgetek előre semmit.

A bölcsek erre azt mondják, ahogy lesz úgy lesz, és én úgy akarom. Viszonylag rövid idő kellett az átálláshoz agyban. Természetesen a görög mentalitás is kellett ehhez. Ezután azonban, a napok egyre kellemesebbek lettek.

Általában reggel ébredés után döntöttük el, mi legyen a program. Mivel nem vagyunk fiatalok, így az időjárás szeszélyeit is figyelembe kellett vennünk. Gondolok itt a szél erősségére, mert nagyon más befolyásoló tényező nem akadt. Szerencsénkre az időjárás nem olyan szeszélyes mint Magyarországon.

Márciustól szeptemberig talán 3-4 napot tudnék mondani, ami az eső miatt maradt ki motorozás terén. A szél viszont meghatározó tényező, főleg, ha a hegyekben akartunk motorozni. Csak megjegyzésként írom, a görögjeinkkel márciusi motorozás alkalmával az egyik kanyarban fellökte a szél az egyik motorost. Szerencsére az ijedségen kívül nem lett semmi bajuk. Azon a napon 10-11-es erősségű szél fújt. Harminc éves motoros pályafutásom alatt, talán egyszer találkoztam ekkora széllel. Visszatérve az ahogy lesz, én úgy akarom jelmondatra, kellemesen teltek a napok, hónapok. Házigazdánk majdnem minden este leült a teraszunkon egy pohár ital mellett, ahol megbeszéltük az aznapi túráinkat. Jó görögként mindig utólag mondta, jaj ott mentetek el valami mellett, ami nagyon szép és nem kellett volna kihagyni. Mi jó tanulóként, másnap vagy harmadnap elmotoroztunk újra arra. Sose gondoltunk arra, hogy ezen vagy azon az úton már mentünk, mert szinte minden héten más arcát mutatta a Krétai táj. Emiatt is szerettünk, és szeretnénk még sokat motorral barangolni csak úgy!
Folyt. köv.

Hozzászólás

%d blogger ezt szereti: