Lassithi fennsík

Az előző napok korán keléseit most hanyagoltuk. Mivel nem túl nagy távot terveztünk a mai napra, úgy gondoltuk ráérünk az indulással. Az útvonal egy része megegyezik az előző napival. Átértünk a nyugati oldalra, de most Agiosz Nikolaosz felé kanyarodtunk. Már ahogy irányba álltunk, a távolban látszott a város.

Maga a település nagyon hangulatos, a kis belső tengeröblével. Az öböl belső felén leraktuk a motorokat, és gyalogosan indultunk nézelődni. Láttunk az egyik étterem előtt egy cirmos macskát. Méreteit tekintve, egy Main Cone-t idézett meg. Hagyta magát simogatni. Az arca azonban másról árulkodott. Kis séta után jól esett egy kávé és palacsinta kombo.

Ezután indultunk következő úticélunk felé a Lassithi fennsíkra. Ahogy haladtunk a hegyek felé érdekes látvány fogadott. Sok felhő, ami Augusztus lévén kicsit fura látvány erre felé. Mondjuk esőruhát nem hoztunk magunkkal. Nem is volt rá szükség. Megbeszéltük, hogy a fennsíkon megyünk egy teljes kört. Érdekes látványt nyújt a sok szélmalom, aminek csak a vázai látszatnak. ( Manoli barátom adott egy régi könyvet Krétáról, ebben még működnek a malmok. A könyv egyébként a 70-es évekből való.)

Kaminakiban megtaláltuk a kinézett utunkat. A faluból kiérve megint olyan érzetem támadt, mintha valakinek a farmján motoroznánk. De minek csinálna aszfaltos utat a saját telkén, gondolatommal nyugtattam meg magam. Az út emelkedik, kanyarodik, az egyik emelkedő és kanyar kombináció után, vagy húsz kis terepjáró parkolt az út szélén. Na ők voltak a szafari kirándulás résztvevői. Az út csak emelkedik. A táj egyre kopárabb lesz. A látvány a számunkra “megszokott” kopárságát nyújtja. Felérünk a tetőre. Itt egy kis technikai szünet, mert a kamera bekapcsolás után, kiírja, hogy tele az SD kártya.

Gyors mentések a telefonra. Majd ismét egy szerpentinen gurulunk lefelé. Fent a hegyen kimondottan kellemes az idő. Lent megint az aranysárga és zöld szín fogad. Lassan elérjük Ano Vianost. Innen Irén kitalálta, hogy nézzük meg a tengert.(Tamás is lelkesen tapsolt). Mivel jók az utak nem ellenkeztem. Irén bánatára egy újabb hegyre fel, majd természetesen le is kellett jönni.

Tsoutsourosba értünk le, fürdeni már egyikünknek sem volt kedve, így egy kis nézelődés után irány Mirtos.

Hozzászólás

%d blogger ezt szereti: