A vashíd (Aradena bridge)

Mint mindig tegnap este egy pohár bor mellett Manolinak ismét felderengett a motorozásaiból némi emléke. Fejéhez kapott, hogy Hora Sfakiontól nyugatra van egy nagyon szép út. Az alkalom adott volt motorozni. Reggel “korán” keltünk, amúgy görögösen. Na a lényeg, hogy fél tízkor már nyeregben voltunk. Szerencsére ilyen idő tájt még csak kevesen vannak az utakon. Hamar elértük az Episkopi felé vezető utat. Majd a szokott helyen reggeli gyanánt ettünk egy bougatsat. Innen a még csak lassan ébredő kis falvakon keresztül a Zöld Oázist elhagytuk, majd a kereszteződésben balra a hegyek felé vettük az irányt. Egyébként a Zöld Oázis (a Kréta térképen Green Oasis) már javában készült a vendégek maradéktalan kiszolgálására, legalábbis a húsok nagy mennyiségben sütkéreztek a szabad tűzön. A kis alsóbbrendű utakon szinte csak görög pásztorokkal, farmerekkel találkoztunk. Hogy honnan tudom, hogy pásztor? Mindegyiknek kivétel nélkül Pick-upja van. Most az autó kinézetébe ne menjünk bele.Az út Asi Gonia után durván elkezd emelkedni, néhol a tél nyomai még most is látható (a fél út leszakadva). Néhol egy autó is szűkösen fér el, nemhogy kettő, de a sárga dupla zárovonal szigorúan fel van festve. A KFT után szabadon, Ki érti ezt? Ki érti ezt? Én nem.Igen magasan járunk, amerre a szem ellát kőrengeteg, de nagyon érdekes látvány, mondhatnám olyan érzésem van mintha a holdon járnánk.Lassan elkezdünk amúgy repülőgép módjára ereszkedni. Temérdek kanyar után, elérjük a Hania és Hora Sfakiont összekötő utat. Itt megint balos. Ez a szigetet keresztbe átszelő út, jó minőségű aszfalt, pár km után elérjük a három egyenként kb. 70 méter hosszúságú alagutat, ami után jön a Youtubera feltöltött 15 perces kanyargós út. Ennek a végén nem balos, hanem jobbos, majd 4 km után beértünk az álmosnak nem nevezhető Hora Sfakionba. Mivel a bougatsás helyen nem ittunk kávét, és ezt néhányan szóvá is tettétek, itt pótoltuk az elmaradást. Mondtam az én páromnak, oda nézz ott fogunk mi is menni.Hát nem a kitörő lelkesedést láttam az arcán. No akkor go. Útközben amikor ép nem fotózott, mondja, négy kanyart számolt, ami után felérünk. Majd letett a számolásról, mert nem négy az, hanem huszonnégy. Felértünk. Itt ismét olyan holdbéli tájra emlékeztető út következett. Ééés elértük a vashidat, ami a szoroson “átível”. Odafelé esélyt sem adtam az Irénnek, hogy leszállhasson. Áthajtottam a vashídon. Érdekes faluval találtuk magunkat szemben. Úgy néz ki mintha direkt félbe hagyták volna az építkezést. Na de tovább, majd visszafelé megállunk fotózni. Ismét érdekes táj tárult elénk. A kőrengeteg, keveredett a fenyőkkel (mondjuk az illata nagyon finom volt, természetesen a fenyőnek).Elértük az utolsó falut, Agios Ioannist. Gyakorlatilag úgy nézett ki, mintha nem lakná senki. Ja azt elfelejtettem, két impozáns fenyőfa tövében egy kertkapu. Gondolom, ha nincsenek otthon bezárják a falut (elég morbid). Indulás vissza, a vashídhoz. Nem is tudtunk volna másféle menni, mert nincs tovább út. Pont bungee-jumping volt. Kétszer is, az Irén szaladt is fotózni. Elsőre nem adtam esélyt, hogy lekéreckedjen a híd előtt, de most fotózni megálltunk, hát kapott az alkalmon. Gyalog abszolválta a hidat. Nnna és visszaértünk a szerpentinhez. Kamera bekapcsol, (ez is Youtubera feltöltve) és irány lefelé.A kiépített kőkorlát tövében az árnyékot keresve, megannyi kecske hűsölt. Őket nem igazán zavarta a le-, és felmenő forgalom. Érdekes látványt nyújtanak. Hazafelé még egy kávé és görög sali a sziklaszírti kávézóban. És irány Rethimno.

Hozzászólás

%d blogger ezt szereti: