Közel fél éve vagyok a szigeten

Közel fél éve vagyok a szigeten! Egy szeles hideg márciusi napon, a görög Afrika Twin csoporttal kiszálltunk a kompból Iraklionban.

Igazán nagy várakozás van bennem, elindultam egy úton, amiről fogalmam sincs milyen lesz. Nehéz, azt gondolom, de az általam legjobban szeretett szigeten vagyok, és nemsokára a kedvenc városomban leszek. A csoport kirándulni, bulizni ünnepelni jött, mert amúgy ünnep van, a törökök kiűzésének ünnepe. Ők ezért jöttek, én esetleg egy új otthont keresni, de legalábbis egy ideiglenes otthont. Vajon sikerül-e? A védőháló a csoport, pár napig még itt lesz, és érzed mennyire fontos nekik a hazájuk. A krétai vezető, már a hajónál várt, és kísér a kis hegyi falvakon át, hogy mindent lássanak azok az Athéniak. És egyenek egy jót, mert jó ételek természetesen csak Krétán vannak. Az ünnep elmúlt, görögjeink hazamentek, de még segítettek, csodával határos módon, hosszútávú lakást találni. És elkezdődött az itteni életem. A nyaralásokon tapasztalt kedvesség, mindig jelen van, de most belecsöppentem egy kis zsákutca életébe, ahol kb. 10 család lakik. Volt aki már első nap úgy örült, ha találkoztunk (megjegyzem Ő is migráns), mintha ezer éve ismerne. Volt aki a fejét is elfordította. Házigazdánk, sok estén ült velünk a teraszon, beszélgetve, idogálva, nevetgélve, mert igen vicces emberke. Én aki a tenger szerelmese vagyok, szinte minden nap a hegyek felé jártam. Megbabonázták, elvarázsoltak. Soha nem tudhatod, a kanyar után mi vár, tenger, egy óriási szerpentin, vagy virágos rét.

Annyi szépség van a zord hegyek között, a szemem látta, de az agyam képtelen volt befogadni. Pedig a nagy görög valóság, a kis hegyi falvakban figyelhető meg. Mivel itt nem a polcon terem az áru, sok helyen még bolt sincs, legfeljebb kafenion, de ne a Starbucksra tessék gondolni.

Úgy néznek ki mint egy nagy öreg nappali, öreg vaskályhával, kis pulttal, rozoga székekkel és asztalokkal, némi árukészlettel. De pont alkalmas arra, hogy az itt élők, egy kávé mellett néhány órára leüljenek. Nem sok mindent vásárolnak, szinte minden ételt maguknak termeknek meg. Ajánlom mindenkinek, nyugodtan álljon meg, olyan hegyi tavernánál, ahol vendég sincs, nagyon finom ételt fog kapni, ami biztos nem a szuper marketből származik, és megkönnyíti egy család életét.

Mert igen, minden nyáron megpróbálnak annyit gyüjteni, hogy kibírják a telet. De ez jellemző a városban is. Rethimno 35 ezer fős város, és nagyon sokan télen nem dolgoznak, mert nincs munka csak némi segély. Segítünk ahol tudunk, mert jól esik az a kedvesség, ahogy elhívnak egy vasárnapi ebédre a családjukhoz, vagy barátjukhoz. Söpörgetem az utcát meg az udvart, mert a söpörgetés fontos dolog. Se sokat se keveset nem szabad. A mellettünk lévő imateremből száll a füstölő illata, mikor megérzem, megfordulok, látom néz a tiszteletes, és integet kicsit. Reggel az asztalon talált függöny, fűszernövények, tálnyi citrom, mind mind szívet melengető. Itthon érzem magam. A házigazda cicája szülni kezd, magam vagyok itthon, de baj van nem tud megszületni a babacica. Szaladok Gáborért, hogy segítsen, próbál is, de csak nem mozdul. Fele kint, fele bent. Próbálok segítséget szerezni a szomszédoktól, hívom a cica gazdáját, ígéri jön. Végre kint a kiscica, de nem menthető. A szomszéd is szalad, megérkezik a gazdi is, jó vége lett a dolognak. Orvoshoz vitte, Gáborral, persze úgy görögösen, mert cicahordozó van, de ajtaja nincs. Megműtötték, és egyben ivartalanították, ami itt nagy dolog.

Szeretik az állatokat, de másként mint otthon. Nem vesznek aranycsengettyűt a nyakába, meg ruhákat, meg miegymást. Nem kötik meg húsába maródó lánccal, de mindig jut nekik étel, ritkán látni csontsovány állatot. Pedig féltem ettől! A szűkebb környezetünkben élő családoknak van kis farmja a közeli hegyen. A cicás eset után, egy este, jön a szomszéd, és hoz két uborkát, hogy a farmon termett, nekünk hozta. Kicsit elszorul a torkod! Köszönöd nagyon, nem az uborkát, a gesztust. Nem sokra rá, szomszéd öreg néni szeretné, ha Gábor életre keltené telefonját, ami letiltott. Nagyon valószínű, az unokák hathatós matatása miatt. És láss csodát, a mindig morcos szomszéd, kicsit mosolyog, és halkan köszön is. Köszönöm Görögország, köszönöm görög emberek. Köszönettel tartozom Gábornak, mert nélküle ez az út nem jött volna létre. Köszönöm Vikinek, mert Ő a hátország, és HB-t is jó helyen tudhatom. Köszönet szállásadónknak Manolinak, köszönöm Melittának, mert mindig vigyáz a cicánkra, mikor Vikinek is sürgős intravénás Görögországra van szüksége. Köszönet Bandinak, mert mindig számíthatok rá. Köszönet az Eszkulápnak a sok jó pajtásért, Rékának és Ádámnak a nyelvi segítségért. Köszönet Ekonak, és Csabinak a motor távgyógyításáért. Köszönet az itt megismert magyar barátoknak, köszönet minden barátunknak, aki egy virtuális kézszorítással drukkolt nekünk. És köszönet az ellendrukkereknek is mert a “csak azért is” nagy hajtóerő! Köszönet Nektek akik olvassátok, és sokszor ismeretlenül is minden jót kívántok!

Irén

Comments (1)

  1. Pingback: Az élet fél év után Görögországban - StartHírek

Hozzászólás

%d blogger ezt szereti: